Fesztivállapotok #3: Sziget, Round 1

Nem vagyok rá különösebben büszke, de őszintén be kell vallanom: buzgó fesztiválimádatom ellenére még sosem jártam a magyar fesztiválok főtemplomában, a fővárosunk szívében megrendezésre kerülő Szigeten. Lehet hogy a csillagok állása, lehet hogy a pénz-idő kontinuumban beálló zavarok tehetnek erről az elmaradásról, de lényeg a lényeg, ha csak egy rövidke napra is, de tegnap végre én is belepillanthattam az ország (mit ország, Európa, sőt, a Tejútrendszer) legnagyobb és talán legjobb fesztiváljába. Ez a villámposzt valószínűleg semmi érdekes és hasznos információt nem tartogat senkinek, hiszen már biztos mindenkinek van ezernyi saját Sziget-emléke, de egy pár mondatos ömlengést azért csak megengedek magamnak.

Méretezés
A faluról hozott ártatlan naivitásommal mindeddig azt gondoltam, hogy nagy fesztivál az mondjuk a VOLT. Ez nyilván tegnap megdőlt, hiszen a lenyűgöző méretű területen még nálam jobb tájékozódóképességgel rendelkezők is könnyedén eltévednek, de még sincs szó felesleges nagyzolásról és kihasználatlan terekről, a fesztivál területileg nagy, de az egész hetes terepismeret-gyakorlat végére már valószínűleg átlátható.

Sokszínűség
A fesztivál legeslegnagyobb pluszpontja az a kavalkád (zene és közönség tekintetében is) ami a többi nagyobb (közepesebb) fesztiválra egyáltalán nem jellemző. Magyar mondatfoszlányokat gyakorlatilag nem lehetett hallani, és annyira üdítő volt egy zömében nyugat-európai fiatalokból álló hangyaboly kellős közepén lenni, akik a nagy átlagra vonatkoztatva is látványosan jobb stílusérzékkel és ízléssel, illetve jellemzően egy kicsit más, napfényesebb mentalitással vágnak neki a fesztiválszezonnak.
A sokak által felemlegetett negatívum, miszerint emiatt a vegyes és őrült tömeg miatt a fesztivál elviselhetetlenül koszos és undorító, velem egyáltalán nem jött szembe. Jó, már sötét volt, jó, elfogyasztottunk pár szívmelengető italt, jó, nem sátraztam és csak egy napra mentem, de semmi rossz értelemben vett sokkoló látvány nem fogadott. Meg aztán könyörgöm, ez fesztivál, nem az Operabál.

(És nyilván a) Zene
Bár a kívánságládás listámat szerény becslésem szerint olyan negyvenötezerszer elküldöm minden  évben, eddig egyik top 10-es nyertesemet sem sorsolták ki, habár nem kizárt hogy a Led Zeppelin- Rolling Stones- Jack White-Beatles kombóval kicsit túllőttem a célon. Azonban ha top 20-as listát kéne gyártani, az így is elegáns helyen végző második tízes szereplői közül már jó pár előadó megfordult a fővárosi fesztiválon. Ezek egyike Paolo Nutini, aki a napom a nyaram fő attrakciója volt, és nagyon nagyon nagyon nagyon kellemes délutáni chill-t szolgáltatott érces hangjával,imádnivaló mosolyával és rövid, de velős szettjével.
Eltekintve a kevés 'agyameldobom-annyira látni akarom' momentumtól, itt aztán tényleg minden megtalálható: letűnt korok legendái, nagyon hype hipszter vonulat, nagyon ciki zenék amiket mégis mindenki ismer és szeret, és nagyon jó zenék amiket meg senki nem ismer és szeret.

Összességében annyit mondanék, hogy fáj a szívem amiért csak pár órán át élvezhettem a Szigetélményt, ha a sors is úgy akarja jövőre biztos változtatok ezen, illetve nagyon örül a szívem, hogy kis országunk képes egy ilyen volumenű rendezvényt létrehozni, illetve hogy ha csak pár napig is, de a Hajógyári Sziget otthont adhat egy ilyen remek eseménynek kárpótlásként a Bad Beach-ért és társaiért, és így az univerzum egyensúlya is helyreáll.