Undercover #6: Blasphemy Edition

Szeretjük mi a covereket, és tudjuk, hogy általában jó szándékkal, lelkesedéssel és tiszteletből készülnek, de vannak olyan esetek, amikor nem csak a fülünk és a lelkünk sír az újraértelmezett-átdolgozott nóták hallatán, hanem az egész emberiségből kiábrándulunk és legszívesebben elhagynánk a Föld bolygót. Nem könnyű összeszedni a 10 legborzalmasabbra sikeredett covert (és most csak híres és elismert zenészek audio-bűncselekményeiről van szó, nem is a siralmasabbnál siralmasabb youtube-betyárok végtelen tengeréről), de megkíséreltem összeállítani egy inkább jelképes toplistát, ami képviseli az összes szentségtörést, amit neves popsztárok követtek el ellenünk és a zene ellen.

10. Girls Aloud vs. Sugababes- Walk This Way: Ezt nem is igazán tudnám megindokolni, egyszerűen csak NEM, és kész.

9. Dolly Parton- Stairway to Heaven: Igazából olyan súlyos probléma nincs ezzel a feldolgozással (nyilván azon kívül, hogy minek kell egy country-énekesnőnek hozzányúlnia a rocktörténelem egyik leggyönyörűbb klasszikusához) de ez az öregedést nem túl méltóságteljesen viselő nő annyira iszonyatosan néz ki, hogy sírva nevetek és nevetve sírok miközben ezt a videót hallgatom.

8. Jessica Simpson- These Boots are Made for Walking: Az eredeti Nancy Sinatra verzió varázsereje pontosan abban a keresetlen eleganciában és a hatvanas évekre olyannyira jellemző huncutságban rejlik, ami ebből a közönséges western-softpornóból hiányzik.

7. Marcus Collins- Seven Nation Army: Ha nem ismernénk az eredetit, azt mondhatnánk, hogy ez egy egészen fülbemászó popsláger. De ismerjük és tudjuk, hogy a White Stripes nóta az évezred egyik legdögösebb rockhimnusza, és ezért különösen felháborító, hogy ez a Marcus gyerek ezzel a számmal DEBÜTÁL, és túlzottan nem is hangsúlyozza, hogy ez kicsit sem a saját szerzeménye. (ebben persze van némi elfogultság is, White Stripes-t nem kell újraértelmezni, Joss Stone ez neked is szól!)

6. Britney Spears- (I Can't Get No) Satisfaction: Hogy miért kellett tinikorunk szűzies pophercegnőjének a Rolling Stones egyik legismertebb és legszexibb dalából egy olcsó, vonaglós, Viva-kompatibilis vackot kreálnia, az örök rejtély marad. Britney azóta talán elvesztette a szüzességét, betöltötte a harmincat, csinált pár kötelező pletykalap-botrányt, de továbbra is a világ nagy kedvence, és még talán a felesleges és nagyon ciki coverek gyártásával is leállt (A Joan Jett által klasszikussá vált chick-rock motoron vonaglós átdolgozása ugyanebbe a kategóriába tartozik).

5. Glee Cast- The Scientist: Nem kell a Coldplay-t szeretni, de ez a dal szerintem minden ellenérzésen és fenntartáson túlmutat, mert szép, és kész. A Glee-vel kapcsolatos véleményemmel sokakat megsérthetek, bocsánat, de van valami mérhetetlenül szomorú abban, hogy a nyugati világ fiataljai egy csomó pop és rock klasszikust egy cukormázas, autotune-ozott és túldramatizált előadásban hallanak először, sőt, sokan jobban értékelik ezeket. Ez így nagyon nem oké.

4. Miley Cyrus- Smells Like Teen Spirit: Inkább Smells Like Teen Slut. A kis Hannah Montana újabban bekeményített és ezzel nincs is baj, de ez a dal egy elkényeztetett Disney-hercegnő előadásában még úgy is szentségtörés, hogy nem különösebben vagyok Nirvana-fanatikus.

3. 5ive- We Will Rock You: Queen-rajongó család sarjaként már ifjú koromban felháborítónak találtam, hogy miért kell léteznie ennek az agyonrappelt kommersz gusztustalanságnak, illetve miért játszották ezt anno a rádiók nap, mint nap, amikor létezik egy milliószor jobb eredeti verzió.

2. Milk & Sugar- Let The Sunshine In: Bárki, aki látta a Hair című filmet vagy musicalt (van bárki, aki nem látta a Hair című filmet vagy musicalt?!?!) tudja, hogy ez a dal a szomorú, de mégis felemelő és gyönyörű befejezés, illetve az egész hippi és békemozgalom esszenciájának aláfestőzenéje, nem pedig egy ibizai feelgood partisláger diszkókban felcseperedett királylányoknak és királyfiknak. 

1. Groove Coverage- Moonlight Shadow: És íme a legborzalmasabb bűntett, amit zene ellen el lehet követni.   A 2000-es évek elején előszeretettel technóztak szét csodálatos dalokat (remélhetőleg mára ezt már börtönnel büntetik) és ez az akkoriban rendkívül népszerű szörnyűség képvisel mindent, ami rossz lehet a zene világában. Mike Oldfield gyönyörűséges eredetije egy bájos és őszinte énekhanggal igazi lélekemelő klasszikus, amit egy elkeserítően monoton szemét váltott fel, amin még az sem segít (mit nem segít, ront) , hogy videóját kedvenc fővárosunkban készítették el.