Az Eurovíziós Dalfesztivál hosszú és dicső múltra tekint vissza, és a verseny fénykorára visszaemlékezők biztos csupa szép emléket és kedvenc számokat tudnának felsorolni, de nekem, amióta önállóan tudom kezelni a tévé távirányítóját és önálló véleményt tudok formálni zenével kapcsoltban, az Eurovízió egyetlen szót juttat eszembe, ez pedig az unalom. A verseny minden egyes évben pontosan ugyanarra a sémára épül: (túl-)látványos show, egyéniséggel nem rendelkező szereplők, az arcokon ugyanaz a nagyon mű 'tűnj-boldognak-mert-benne-vagy-a-tévében'-mimika, és a dalok, ó a dalok, amik meg gyakorlatilag megszólalásig, pontosabban meghallgatásig egyformák.
A recept borzasztó egyszerű, és a bonyolultabb konyhai munkálatoktól irtózó mainstream popipar Európa-szerte szereti felhasználni: végy egy fülbemászó, rádióbarát, lehetőleg hangszerektől mentes és számítógép generálta zenei alapot, adj hozzá egy természetesen rendkívül előnyös külsővel rendelkező énekest vagy zenekart akik egy még fülbemászóbb, semmitmondó szövegű dalt énekelhetnek rá -ami tök mindegy, milyen nyelven hangzik el mert általában 4 szóban össze lehet foglalni a tartalmát- majd öltöztesd ezt az énekest vagy zenekart minél extrémebb ruhába és frizurába hogy véletlenül se lógjon ki a többi versenyző sorából. Ezekhez a mércékhez viszonyítva a bölcsészarcú, hipszter-szemüveges indulónk kedves kis dala (haha) természetesen nem felel meg a kritériumoknak, és valóban indokolt a jutub videó alatt és egyéb fórumokon névtelenül fikázni a srácot, mert ugye 1. valóban nem egy Pavarotti, de ha jól tudom ő sok indulóval ellentétben legalább képes volt egyedül megírni egy számot (bár ez ugye kit érdekel) 2. a zenei ízlés köztudottan egy objektív és mérhető dolog.
A leglényegesebb hajtóerő az Eurovízió mögött manapság tehát mi más lenne, mint a nézettség és a $$$, ami mint általában, itt is nagyban ront a minőségen. Emellett nem teljesen értem, miért kell még 2013-ban is halálosan komolyan venni a dolgot, hiszen a MIEI-ben (Mindenható Internet Előtti Időkben) még volt jelentősége annak, hogy az ember fia vagy lánya egy nemzetközi, számos ország otthonaiban is nagy érdeklődéssel figyelt versenyen mutatja be tehetségét, de ma már bárki, tényleg bárki megkaphatja a 15 perc hírnevét akár anélkül, hogy el kellene hagynia a szobáját. Arról nem is beszélve, és ezt könyörgöm próbáljuk meg nem elfelejteni, hogy gyakorlatilag teljesen mindegy kit, és milyen minőségű produkciót viszünk, mivel ez egy szimpátia-szavazáson alapuló verseny, ahol a jó haverságban álló országok szavaznak egymásra, és valljuk be, kis országunknak nincs túl sok haverja a kontinensen, függetlenül attól hogy az évszázad legragyogóbb tehetsége képvisel minket vagy nem.
Így egyetlen funkcióját, amiért szerintem érdemes lenne egy ilyen versenyt megrendezni, miszerint hogy minden résztvevő saját országa zenei kincstárából merítkezve mutasson be egy a kifejezetten hazájára jellemző dalt, ezzel bemutatva és népszerűsítve saját kultúráját, az Eurovízió finoman szólva nem tölti be. Minden ország ugyanazokat az uniformizált, kiszámítható és könnyen eladható zene-klónokat viszi a versenyre, amelyeket egy ideig lelkesen játszhatnak a rádiók, pár hónap múltán egy remekbe szabott remixük a vidéki diszkók közönség-kedvence lehet, egy év után pedig már az égvilágon senki nem kell, hogy emlékezzen se a dalra, se az előadóra, mert szerencsére a dalversenyt minden évben megrendezik, és teret kell engedni a következő futószalagnyi popsztárnak. Persze minden évben akad egy-egy üdítő kivétel, aki belecsempész egy kis egyéniséget a produkcióba vagy ami talán még jobb, nem veszi véresen komolyan azt, így ha ezt a példát követve ülünk le a tévé elé, akár még jól is szórakozhatunk a műsoron. Záró gondolatként azonban mégis csak azt tudom mondani, hogy az Eurovízió nem több, mint egyike azoknak a főműsoridős szombat esti programoknak, amelyek helyett egész nyugodtan adhatnának mondjuk régi Jóbarátok részeket vagy akár ezredjére is egy régi Bud Spencer filmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése