Igazi régimódi lányként sokáig próbáltam magam tartani ahhoz az alapelvhez, hogy a zene legalább egy hangszernél és/vagy énekhangnál kezdődik, a többi pedig csak gépek által kreált, mesterséges zaj. Ezt a nézetet nagyjából tartom is, azzal a különbséggel, hogy egyéb opció hiányában kénytelen vagyok sok sorstársammal együtt elismerni az elektronikus zene létjogosultságát, sőt, lassan egyeduralmát. A 21. század egyértelműen a laptopról kreálható muzsikákról szól, és a kor egyik legifjabb gyermeke a dubstep, melynek születése nagyjából az ezredfordulóra tehető. 2012-re ez a zene (zaj, csörömpölés, dinoszauruszok lézerkardozása?) folyik minden csapból, szól minden buliban, és érdekes módon a fiatalok egyik fele szemét az égre emelve mond hálaimát és merül bele a ritmikusan lüktető audiógyönyörbe, a többiek pedig sírva menekülnek a teremből és rémálmaikban hallják vissza a dubstepet a sátán fogcsikorgatásaként. Éppen ezért mindkét oldal szemszögéből próbálok egy pro-kontra listát megfogalmazni.
Dubstep régen
PRO
Az elején leszögezném, hogy nem értek a dubstephez, se az elektronikus műfajok bármilyen formájához, így a minden zenei fórumon megjelenő kedvenc érvelésemet, miszerint van jó és van rossz dubstep, se megerősíteni, se cáfolni nem tudom. Összes tapasztalatom a műfajjal kapcsolatban egy bulihoz, illetve bulisorozathoz kötődik, melyet szívem minden szeretetével ajánlanék is, és ez nem más, mint a minden szerdán megrendezésre kerülő Rewind mulatság a Corvintetőn. Fogalmam sincs, hogy DJ Palotai milyen előadók műveit mixeli, azt se tudom hogy ezek jó vagy rossz dubstepek, egyedül az biztos, hogy a lemezlovas munkáját asszisztáló, esztétikai látványnak sem utolsó MC Zeek harci vezényszavaival kísért, egyre gyorsuló ütem és az ezzel párhuzamosan emelkedő pulzusszám, majd pedig az agyadban dübörgő, jellegzetes lüktetés érzése egészen kellemes tud lenni. Ehhez nyilván elengedhetetlen némi folyékony jókedv, habár azt még pro érvként hozzátenném, hogy a dubstep még mindig jobban hasonlít az emberközeli ritmikához, például a szívdobogáshoz, mint mondjuk az eurodance vagy akár a drum and bass, és így talán könnyebben elviselhető még a természeti népeknek is, tudat/hangulatmódosítás ide vagy oda. Nem tudom nem megemlíteni a műfaj, de talán az egész zenevilág egyik legellentmondásosabb figuráját, Skrillexet, akit a 15-20 éves korosztály messiásként követ, a többségből viszont gyilkos indulatokat vált ki. Vele kapcsolatos tapasztalataim a tavalyi, budapesti fellépésében merülnek ki, ahol hatalmas bulit csinált, bár akkor még 20 éves voltam és most, hogy kiestem a Skrillex-bűvkörből, már nem tudom annyira értékelni a munkásságát, és az a tény se hagy nyugodni, hogy egy ilyen csúnya embernek hogy lehet Ellie Goulding a barátnője.
Dubstep most
KONTRA
Mindettől eltekintve természetesen van elég sok, elég jogos érv a műfaj ellen. Legtalálóbban kedves lakótársam és barátnőm véleménye fejezi ki azt a sok ellenérzést, amit a dubstep vált ki: fáj tőle a lelke. Ezt nem is boncolgatnám tovább, szerintem mindenki érti, és ez bizony egyeduralmú, döntő érvként is megállja a helyét. Tény, hogy a dubstep nem egy könnyű, lélekemelő, tavaszi réten szökellő és szoknyapörgető műfaj, sokkal inkább birodalmi lépegetők harcba indulása egy ködös, kopár tájon, depresszív alkatoknak kifejezetten nem ajánlott. További kontraként újra felhoznám azt, hogy ez tulajdonképpen nem is zene, de egyrészt akkor ne zeneként, hanem mondjuk halványan dallamos ritmusként kezeljük, amire vitán felül jó fejet és/vagy popsit rázni, másrészt ez az érv igazából csak olyan vérbeli hippik szájából hangozhatna hitelesen, akik valóban semmi mesterséges-elektronikus zenét nem hajlandóak befogadni, márpedig ilyen embertípus már nem nagyon létezik.
Összefoglalva mindezt azt tudom mondani, hogy aki mondjuk elalvás előtt hallgat dubstepet, az kicsit gondolkodjon el a (lelki)világ problémáin, viszont aki egyszer eljön a Corvintetőre szerdán, lehetőleg minden előítéletet (és gátlást) levetkőzve, és nem képes legalább pár percig jól érezni magát és megmozdulni a zenére, az vagy nagyon hűen ragaszkodik elveihez, vagy pedig kőből van a szíve. Egy mondattal összegezve, a dubstep nem muzikális élményről szól, hanem hogy egy ritmusra hullámzó tömeg közepén elengedd magad és élvezd, ami van. Persze egyet-nem-érteni lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése